Gesztenye sütés pillanatok alatt a legegyszerűbben!

2017. november 04. 20:18 - Orlovácz Beatrix

sultg.jpg

Aktuális, szezonális kedvencem a sült gesztenye! Bevallom töredelmesen, hogy eddig a napig ilyenkor mindig készen vásároltam egy-egy alkalommal, mert valahogy óckodtam az elkészítésétől. Minden ott kezdődött, hogy a gesztenyét vagdossuk be egyenként. Én a hétköznapi életemben igyekszem minél egyszerűbben, pillanatok alatt ételt varázsolni az asztalra nem, hogy óra hosszakat gesztenye vagdosással töltsek. Elérkezett azonban az én időm gesztenye sütés terén.

Néhány nappal ezelőtt külföldön jártam, ahol a piacon sikerült vásároljak 3 kiló sütni való gesztenyét 900 Ft.-ért. Ennek azonban előzménye volt. Egy kedves helybéli idős hölgy egy háznál megkínált sült gesztenyével. Felcsillant a szemem. Majd megláttam, hogy mennyit sütött és elakadt a szavam. Több kiló vigyorgott velem szemben, ami tisztításra várt. Tudtam, hogy itt az én időm. Imádom a sült gesztenyét. Sütnék is, ha nem lenne az a fránya macera vele. De, hogy csinálja ő? Kizárt dolog, hogy tíz kilónyi gesztenyét egyesével bevagdos. Furcsán nézett rám, majd nevetett. Itt semmi féle-fajta vagdosásról, áztatásról szó sem volt. Elárulta a gesztenyesütés rejtelmeit, ahogy azon a környéken készítik. Így hát a piacon beszereztem egy nagyobb adaggal és ma elérkezett az ideje, hogy kipróbáljam. 

Így családi gesztenyesütős szombat esténk volt. 

Megosztom veletek a tapasztalatomat, hogy ti is frissen sült, meleg gesztenyével tudjátok elkápráztatni a családot.

 

1. Végy tetszőleges mennyiségű gesztenyét és alaposan mosd át.

sultgesztenye1.jpg

2. Egy régi, ütött kopott, akár lyukas magas falú lábost lyuggass ki. Nekünk ilyen nem volt itthon, de pont ma a csetres turiban 50%-os akció volt, így 300 Ft.-ért beszeretünk egyet. Majd családilag lyukassá varázsoltuk. Azt hiszem ezt egy életben egyszer kell megcsinálni, kitart egy örök életig.

sultgeszt.jpg

3. Bajai lány révén egy gázégő fölé tettük, amivel speciel a halászlét szoktuk főzni. Működik ez gáztűzhelyen is, mindössze nekem kerámialapom van, így nem volt megoldható. Illetve vegyétek figyelembe, hogy piszkol és néhanapján durrog. Szóval adott volt a garázs.

sultgesztenye6.jpg

4. A lábosunkba öntjük a tetszőleges mennyiségű gesztenyét és alacsony lángon, folyamatos keverés mellett addig sütjük, még a széle megrepedezik. Ez hozzávetőlegesen 20 perc. Van, ami nem pattogott meg, de egy mozdulattal összenyomható.

sultgesztenye3.jpg

5. Családilag nekiültünk a meleg gesztenye bontogatásának és ezzel kész is voltunk.

 

sultgesztenye5.jpg

 

Minden évszaknak meg van a maga szépsége. A kandalló tüze mellett, bekuckózva nincs is jobb nasi. 

 

Szeretettel ajánlom, hogy próbáljátok ki. Minden leegyszerűsítheőt, csak meg kell találni a módját.

Megyek tovább bontogatni a sült gesztenyéimet, nektek pedig csodás estét!

 

Ízorgia

 

B.

 

2 komment

Fehér liszt, cukor, tojás és tejtermék mentes almás pite!

2017. október 17. 21:39 - Orlovácz Beatrix

amaspite1.jpg

Mostanság teljesen el vagyok merülve a pite sütés rejtelmeibe. Nagy kedvencemmé vált a reggeli kávém mellé vagy egy szelet uzsonna gyanánt. Vékony tészta és sok-sok gyümölcs. Mind a mellett, hogy nagyon egyszerű és gyors, rettentően ízletes is. 

 

A recept:

30 g. kókuszliszt

40 g. köles liszt

15 g. útifű maghéj liszt

3 g. konjak liszt

25 g. eritrit

csipet só

180 ml. víz

A száraz hozzávalókat egy tálban alaposan összekeverjük és a vizet hozzáöntjük. Egy kanál segítségével összedolgozzuk. Hagyjuk 8-10 percet pihenni.

Mindeközben elkészítjük az almás tölteléket.

 

almaspite2.jpg

Hozzávalók:

1 kg. alma

0,5 dl. víz

4 evőkanál eritrit

2 teáskanál fahéj

4 g. konjak liszt

Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk és apró darabokra daraboljuk. Egy lábosba tesszük. Ráöntjük a vizet, mehet rá a fahéj és az eritrit. Addig főzzük, hogy az alma kockák még roppanósak maradjanak. hozzávetőlegesen 10-15 perc. Ráhintjük a konjak lisztet és összeforraljuk.

Egy köles lisztes gyúródeszkán 3 mm. vastagra nyújtjuk a tésztánkat és egy pite formába simítjuk. Belehelyezzük az alma töltelékünket és a maradék, leeső szélekből ízlés szerint a tetejére elkészítjük a díszítést. 

 

180 fokos sütőben aranybarnára sütjük. 

 

A töltelék édesítése függ az almánk édességétől. Véleményem szerint langyosan a legfinomabb, de még melegen is szépen szeletelhető és rendkívül ízletes. 

 

Elkészítési idő: 45 perc

 

Szeretettel!

 

Ízorgia

 

B.

 

Szólj hozzá!

Padlizsános-gombás pizza fehér liszt és élesztő nélkül!

2017. október 02. 21:24 - Orlovácz Beatrix

pizza4.jpg

 

Pizza! Ez az az étel, ami miatt nem értem be a fogyókúrák útvesztőjével és konkrét életmód váltásba kezdtem. 12 kiló fogyás után, amikor már teljesen kiéheztettem a szervezetem szénhidrát ügyileg ez volt az az étel, aminek nem tudtam ellenállni. Tudtam, hogy ha el is érem a kívánt súlyom egy olyan utat kell választanom, ami idézi a régi megszokott ízeket. Így nem érzem semminek a hiányát, jókat eszem és mégis tartom a súlyom.

A napokban már nem bírtam tovább a sóvárgásommal és készítettem egy fehér liszt, cukor, élesztő, sütőpor, és tojás mentes pizza tésztát. A feltét nálam hús mentes volt, de ízlés szerint variálható természetesen. 

 

Az alap pizza tészta

40 g. köles liszt

5 g. cirokliszt

7 g. útifű maghéj liszt

4 g. szódabikarbóna

1 g. citromsav

2 g. só

5 ml. almaecet

80 ml. víz

A száraz hozzávalókat egy tálba mérjük. A vizet és az almaecetet egy mérőpohárba öntjük és a száraz alapanyagokkal összedolgozzuk egy kanál segítségével. 5 percig pihentetjük. Ez idő alatt a sütőt 180 fokra és légkeverésre állítjuk. A tésztának egy sütőpapíron 2 mm.vastagra nyújtjuk. Köles liszttel lehelet vékonyan meghinthetjük a tetejét, ha esetleg a nyújtófánkhoz ragadna. 

Paradicsom szósz

pizza2.jpg

1 dl. házi cukor és tartósítószer mentes paradicsom lé

só, bors, oregánó, bazsalikom, eritrit ízlés szerint

Összeforraljuk alaposan és kész is.

 Egy kanállal eloszlatjuk a pizza alapon és mehet rá a feltét.

 

pizza3_1.jpg

Jelen esetben nálam növényi sajt, padlizsán csíkokra vágva, gomba vékony szeletekre szelve, olíva bogyó, paradicsom karika és fürj tojás.

Az előmelegített sütőnkbe körülbelül 10-13 percig sütjük.

 

Amikor kész a tetejére friss oregánót és bazsalikomot szórtam. 

 

Ez a mennyiség 1 pizzára elegendő. 

pizza5_masolata.jpg

 

Jó étvágyat! Ne feledjétek egy hosszútávon sikeres életmód alapja a változatos táplálkozás.

 

Ízorgia

 

B.

Szólj hozzá!

Sütőtök krémleves kakukkfűvel, kókusztejszínnel és karamellizált hagymával!

2017. szeptember 20. 14:26 - Orlovácz Beatrix

tokleves1.jpg

Tetszik vagy sem itt az ősz. Esős, borongós napok és egyre csak hűl az idő. Én ilyenkor mindenek felett kívánom a meleg ételeket és a leveseket. Ritkán fogyasztok levest. A mai esős reggelen azonban nagyon megkívántam a sütőtök krémlevest. Arról nem beszélve, hogy jól esik ilyen időben már a sütőt is beizzítani.  Szeretem még ilyenkor a fokhagyma és a brokkoli krémlevest is, de kezdjük az elején.

Meghoztam nektek az én sütőtök krémlevesem, ahogy szerintem a legfinomabb. Karamellizált hagymával, pirított tökmaggal és tökmagolajjal. 

tokleves2.jpg 

Hozzávalók:

1 közepes méretű sütőtök

1/2 közepes fej vöröshagyma

2 evőkanál kókuszvirág cukor

200 ml. kókusztejszín

4-5 dl víz (+ ízlés szerint)

friss kakukkfű

só, fehér bors, kókuszolaj

 tokleves4.jpg

A sütőtököt kimagozzuk és egyenlő darabokra vágjuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük és 180 fokos sütőben készre sütjük.

Közben a vöröshagymát vékony szeletekre vágjuk és egy minimális kókusz olajon hirtelen megdinszteljük. Hozzáadjuk a kókuszvirág cukrot és megkaramellizáljuk. Félrehúzzuk a lábosunkat és a készre sült tököt rákanalazzuk a karamellizált hagymára. 4-5  dl. vízzel felöntjük és összeforraljuk. Beleaprítjuk a friss kakukkfüvet és 15 percig főzzük. Félrehúzzuk és hozzáadjuk a kókusztejszínt. Újra összeforraljuk. Sóval és fehér borssal ízesítjük. Egy botmixer segítségével összeturmixoljuk. Újra összeforraljuk. Ízlés szerint még vízzel hígíthatjuk. Attól függően, hogy mennyire szeretjük krémesen. 

Pirított tökmaggal és tökmagolajjal tálaljuk. 

 

Jó étvágyat! 

tokleves3.jpg 

Ízorgia

 

B.

 

Szólj hozzá!

Tonhal fasírt cukkinivel és répával, sárgaborsó főzelékkel tálalva!

2017. szeptember 14. 21:32 - Orlovácz Beatrix

sargab2.jpg

Előszeretettel fogyasztok heti szinten sárgaborsót vagy lencsét. Leginkább főzelék formájában elkészítve a saját étrendemhez szabva. Egyik nagy kedvencem a sárgaborsó főzelék tonhal fasírttal. Mindazok mellett, hogy egészséges még nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Persze ebéd gyanánt fogyasztjuk előszeretettel. 

Mindig, mindenhol elmondom és sokszor ismétlem, hogy számomra egy helyes táplálkozás az, ha semmit sem vonunk meg magunktól, mindössze a lehetőségeinkhez és az étrendünkhöz mérve a legoptimálisabban készítjük el.

Az életmódváltás alapja a változatos táplálkozás. Az az életmód tartható hosszú távon, ahol nem érezzük semminek a hiányát.

 

A recept:

 sargab3.jpg

Sárgaborsó főzelék:

 

300 g. sárgaborsó

900 ml. víz +100 ml.

1 egész babérlevél

1 kisebb fej hagyma szeletekre vágva

2 csapott evőkanál csicseriborsó liszt

olívaolaj, só, bors

 

A hagymát pár csepp olíva olajon hirtelen megdinszteljük. Hozzáadjuk a sárgaborsót és átkeverjük. Felöntjük a 900 ml. vízzel és felforraljuk. Hozzáadjuk a babérlevelet és sózzuk, borsozzuk. Puhára főzzük. Közben 100 ml. vízben elkeverünk egy kézi habverő segítségével kettő evőkanálnyi csicseriborsó lisztet. A mikor megfőtt a borsónk folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a csicseriborsós masszát és átforraljuk. Amennyiben a borsót beáztatjuk előre hamarabb megfő, mint szárazon. 

 

Tonhal fasírt répával és cukkinivel

1 tonhalkonzerv (sós lében)

1 közepes cukkini lereszelve

1 nagyobb sárgarépa tisztítva, reszelve

csicseriborsó liszt

1 teáskanál olívaolaj

só, bors, szárított petrezselyem

 

A reszelt répát és a cukkinit enyhén lesózzuk. Nem csavarjuk ki. Hozzáadjuk a tonhalat és fűszerezzük. Alaposan összekeverjük. Hozzáadjuk az olíva olajat és még egyszer összekeverjük. Annyi csicseriborsó lisztet adunk hozzá, hogy egy masszív masszát kapjunk. A sütőt légkeverésre állítjuk és 180 fokra előmelegítjük. Nedves kézzel golyókat formázunk a masszánkból és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Aranybarnára sütjük.

 

Amennyiben idő hiányába vagyok nagyon szeretem ezt a főzeléket keményre főtt (10 perc) tojással. 

 

sargab1.jpg

 

Gyors, laktató és rendkívül egyszerű recept a mindennapokra. 

 

Szeretettel:

 

Ízorgia

 

B.

 

Az Ízorgia elérhetősége:

Instagram

Facebook

 

 

 

Szólj hozzá!

15 perces egészséges és alakbarát reggeli!

2017. szeptember 12. 14:29 - Orlovácz Beatrix

 

15perc1.jpg

 

Nem csinálok belőle titkot, hogy mostanában szint minden reggel ugyan az az elv alapján reggelizem. Jó minőségű szénhidrát az alap. Megadja a kellő lendületet és energiát az egész napomhoz. 

Mindössze pár alapanyagra van szükség ahhoz, hogy minden reggel 10-15 percben készíts magadnak és a családodnak egy tápláló reggelit. Véleményem szerint rövidebb ideig tart elkészíteni és elfogyasztani, mint elmenni a boltba és sort állni. Arról nem is beszélve, hogy megfelelő tápanyag tartalommal bír és órákon keresztül nem lesz éhségérzeted tőle. 

 

Megosztom veletek az aktuális kedvencemet. 

 

Recept: (2 főre)

Tészta:

40 g. kölesliszt

3 g. cirokliszt

7 g. úti fűmaghéj liszt

2 g. szódabikarbóna

1 g. citromsav

1 g. só

4 ml. almaecet

80 ml. víz

 

Töltelék:

2 keményre főtt tojás ( 8-10 perc)

1 teáskanálnyi apróra vágott petrezselyem

1 teáskanál olíva olaj

só, őrölt bors

paradicsom, salátalevél, paprika ízlés szerint

 

A tojásokat feltesszük főni.

Közben a tészta száraz alapanyagait kimérjük egy tálba. A vizet és az almaecetet összekeverjük és a száraz alapanyagokhoz öntjük. Egy kanál segítségével összekeverjük és 2-3 percet állni hagyjuk. A tésztánkat összegyúrjuk és megfelezzük. 

Egy serpenyőt felhevítünk magas hőfokon. Közeben a tésztánk egyik felét nagyon kevés kölesliszten lehelet vékony kör formára kinyújtjuk. A forró serpenyőbe tesszük és mindkét oldalát megsütjük. 1-2 perc alatt megsül. 

A főtt tojásokat egy villa segítségével pépesítjük és elkeverjük az olíva olajjal és a petrezselyemmel. Sóval és őrölt borssal ízesítjük. 

Saláta levelet fektetünk a kész tésztánk egyik felére és ráhalmozzuk a tojásos töltelékünk felét. Paradicsommal, paprikával és ízlés szerint zöldségfélékkel töltjük. 

 

Pillanatok alatt elkészíthető. Laktató és alakbarát finomság. 

 

15perc2.jpg

 

Még több receptért és motivációért kövesd az Ízorgia Instagram és Facebook oldalát!

 

Csodás napot és sikeres életmódváltást!

 

Ízorgia

 

B.

 

 

 

Szólj hozzá!

Minden mentes fahéjas szilvás pite!

2017. szeptember 11. 21:10 - Orlovácz Beatrix

szilvaspite1.jpg

 

Nyakunkon a szilva szezon. Mi mást készíthettem volna az itthon lévő szilvából, mint egy nagyon finom pitét. Négy nap alatt három pitét sütöttem ez a recept alapján és kijelenthetem, hogy mindenkit levett a lábáról, aki kóstolta.

Nem tartalmaz fehér lisztet, cukrot, tejterméket és adalék anyagot sem.

A saját étkezésemre szabva, tudatosra sikerült ez a receptem. 

 

pite2.jpg

 

Hozzávalók:

A tészta:

100 g. kókuszliszt

12 g. útifűmaghéj liszt

3 g. bambuszrost liszt

1 g. konjac liszt

1 g. citromsav

25 g. eritrit

3 g. szódabikarbóna

2 g. tápióka keményítő

300 ml. víz

4 ml. almaecet

A száraz hozzávalókat kimérjük egy tálba és alaposan egyneműre keverjük. A vízhez hozzáadjuk az almaecetet és a száraz hozzávalókhoz öntjük.

Egy kanál segítségével összekeverjük és pár percet állni hagyjuk.

Kettő sütőpapír  között a tésztát 3-5 mm. vastagságúra nyújtjuk. 

Egy pite formát pár csepp kókusz olajjal kikenünk. Az alsó sütőpapíron hagyjuk a kinyújtott tésztát és hirtelen mozdulattal a pite formánkra borítjuk. Kézzel belesimítjuk a formába és a szélét egy éles késsel körbevágjuk. A megmaradt tésztát összegyúrjuk és szintén két sütőpapír között kinyújtjuk. 

A sütőnket 180 fokra előmelegítjük.

 

Szilvás töltelék:

800 g. - 1000 g. szilva nagyobb darabokra vágva

1/2 dl. víz

1 csapott teáskanál őrölt fahéj

100 g. eritrit

1 mokkáskanál konjac liszt

 

A szilvát egy lábosba tesszük. Hozzáadjuk az őrölt fahéjat, az eritritet és a vizet. Pár perc alatt összeforraljuk.  Nem kell szétfőzni, mindössze addig, hogy a szilvák megpuhuljanak és még darabokban maradjanak. A tetejére hintjük a konjac lisztet és nem keverjük össze, mindössze mozgatva a lábosunkat összeforraljuk. 

A kész szilva töltelékünket belekanalazzuk a pite formába.

A tetejét ízlés szerint rácsozva vagy mintákat szaggatva díszítjük a maradék tésztánkkal. 

Az előmelegített sütőnkbe 15-18 percig sütjük.

 

Amikor kész és még meleg egy zacskó (10 g.) Nyírfacukor vaníliás xilittel megszórtam a tetejét. Ízlés kérdése, akár el is hagyható. 

 

Elkészítési idő: 45 perc

 

Egy tudatos életmód és egy életmódváltás alapja a változatos táplálkozás. A lényeg az alapanyagokban rejlik. 

 

Jó sütést és nagyon jó étvágyat kívánok!

 

szilvaspite4.jpg

 

Amennyiben elnyerte a recept a tetszésed kövess instagramon és facebookon!

 

Ízorgia

 

B. 

 

 

1 komment

Az étkezésünk hatása az életünk 4 területére!

2017. szeptember 03. 19:52 - Orlovácz Beatrix

motivacio3.jpg

 

Sokan azt gondolják és bevallom őszintén sok évvel ezelőtt nekem is az a tévhit volt a fejemben, hogy azért kell jól enni, mert akkor szép karcsúak leszünk. Igen ám, de mit is jelent jól enni? 

Számomra azt jelenti, hogy az étel, amit magamhoz veszek boldogsággal töltsön el. Jó érzéssel és minden bűntudat nélkül fogyasszam. Igen, mert a bűntudat sokak életében jelen van. Tapasztalatból tudom. 

Amikor 4 évvel ezelőtt elkezdtem magam beleásni a diéták és fogyókúrák rejtelmeibe azt sem tudtam merre induljak. Nagyon telített a piac. A fogyási időszakom alatt rengeteg ember nyílt meg a félelmein át az önkép zavarától kezdve a túlsúlyán keresztül minden területtel kapcsolatban. Akkor számomra még a cél a fogyás volt. Az a tudat, hogy jól szeretnék kinézni. Sokan vagyunk így ezzel. 

Majd röviden: túlfogytam, túlettem, majd újra ön sanyargattam magam. Egy végeláthatatlan spirálnak éreztem. 2 évembe telt még megtapasztaltam azt, amire valóban vágytam. 

Az önszeretetre. 

Ma már biztosan állíthatom, hogy a testünknek minden tápanyagra szüksége van, amit jónak ítélünk meg. Ez a vezérelvem és a fő mozgatórugóm. Átreformáltam az étkezésem és ezzel egyenesen arányosan megváltoztattam az egész életem.

Nem is gondoljuk,hogy az ételnek, amit elfogyasztunk és megiszunk milyen hatása van az életünk különböző területére. Óra hosszakat tudnék beszélni a számomra és számodra helyes étkezés fogalmáról illetve, hogy milyen területeket érint az életedben.

4 lépésben röviden szeretném bemutatni az étkezésünk hatását az életünk bizonyos területeire!

 

1. Önszeretet

Amikor hízunk és túlfogyunk nincs ember, aki szeretné magát. Reggelente azzal szembesülni a tükör előtt, hogy nem áll jól semmi és nem tetszik, amit a tükörben látunk mély sebeket okoz. Amikor egy üzletben nem találunk magunkra megfelelő ruhát úgyszintén negatívan hat az életünkre. Minél tovább halogatjuk ezt az állapotot, annál nagyobb lelki bántalmak érik az embert és annál nehezebb felállni. Mindenki máshogy érzi jól magát a bőrében. Valakinek túlsúly az, ami másnak a mennyországot jelentené és valakinek álomalak az, ami nekünk a túlsúlyt szimbolizálja. A lényeg, hogy akkor vagy helyen, amikor jól érzed magad a bőrödben. Úgy gondolom, hogy a külső másodlagos, a belső, ami a lényeg. A külső valójában megfog, de nem a 90-60-90 a lényeg. A lényeg a belső kisugárzás. Ami akkor van a tetőfokán, amikor jól érezzük magunkat a testünkben. Amikor reggelente nem okoz problémát belenézni a tükörbe, amikor szépnek érezzük magunkat. Amikor nem vágyunk a visszaigazolásra, mert a nélkül is csodálatosnak érezzük magunkat. Mikor érezted ezt utoljára?

Meg kell tudni szeretni azt az embert, akivel a nap 24 óráját együtt töltjük. Akinek minden gondolatát ismerjük, aki mellettünk van valójában a rosszban és a jóban is egyaránt. Amikor jól eszünk, valahogy minden könnyebb. Azt vallom, hogy az étkezések teszik ki a napunk nagy részét. Szükségünk van rá, mert az életünk alapfeltétele. Minden reggel, délben és este a fő mozgatórugónk. Tudom, hogy nem mindenkinek akkora szívügye a konyha és nem egy szerelem az életében, de minden helyes táplálkozás egy hasznos önmagunkba fektetett idő. Az életünk minden területén fő szerepet foglal. Amikor ünnepelünk eszünk. Amikor vendégségbe megyünk eszünk. Amikor a barátainak találkozunk, eszünk. Minden születésnapot és ünnepet étellel koronázunk meg. Nálunk is így működik. Azonban itt valójában nem az ételen kellene önmagában a hangsúlynak lenni, hanem a társaságnak, a családnak a szeretetnek. A közösen eltöltött minőségi időnek. Viszont, ha már étkezünk, akkor tegyük tudatosan.

Szóval az első lépésnek mindenképp az önszeretetet tartom. 

2. Társas kapcsolatok

Pár héttel ezelőtt felhívott valaki és olyat kérdezett, amit még 30 év alatt senki sem szegezett hozzám. Hogy lehet, hogy a párom túlsúlyosan is szeretett? Bevallom őszintén meglepett. Majd 3 másodperc hatásszünet után azt mondtam, hogy a belső kisugárzik. Ezt valójában így gondolom. Én a párommal nem a holtponton ismerkedtem meg. Nem akkor, amikor nem szerettem önmagam. Biztosan állíthatom, hogy én sem szívesen tölteném együtt az életem egy olyan emberrel, aki nem szereti önmagát. Nem szívesen mennék el egy második randevúra, ha érezném a negatív nyomást. Kivetül. Lehet valaki bármennyire csinos vagy vonzó, amikor az önbizalom egy egészséges határt nem ér el, akkor azt a másik fél megérzi. Olyan emberrel szeretnénk a mindennapokat eltölteni, aki jókedvű, nyitott, mosolygós és életvidám. Mindenki életében vannak problémák. Van, hogy sírunk és szenvedünk. Viszont a napjaink minimum 80%-ban jól kellene tudni érezni magunkat. Amikor valakinek párkapcsolati problémai vannak, esetleg nincs párkapcsolata mindig az az első gondolatom már manapság, hogy miért nem szeretheti önmagát. Vajon miért nem érzi magát elég értékesnek.  Önszeretet. A legfontosabb pont egy jól működő párkapcsolat alapja. Itt minden esetben egészséges önszeretetről beszélek. Amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben. 

 

3. Munka- karrier

Akkor vagyunk sikeresek hosszútávon a munkánkban, ha valójában szeretjük önmagunkat. Jónak érezzük azt, amit csinálunk. Érezzük az energiát magunkban. Maximálisan tudatában vagyunk a képességeinkkel és a tudásunkkal. Ezt azonban csak az az ember tudja, aki ismeri önmagát. Aki nem fél beismerni a gyengeségeit és büszke az erősségeire. Aki mer változtatni, mert tudja, hogy ami szívből jön, az eleve elrendelve sikeres. Én sem mertem addig váltani, még alacsony volt az önértékelésem. Nem éreztem magam elég jónak és több volt a félelmem, mint a sikervágyam. Amikor tisztában vagyunk önmagunkkal, merünk. Lépünk, váltunk, tanulunk és fejlődünk. Mindössze azért, mert bízunk önmagunkban. Abban az emberben, aki reggel bemegy a munkahelyünkre és teljesít egész nap. Önmagunkban. Fejődni csak egy erős önismerettel rendelkező ember tud. Visszalépni pedig, aki gyengébb. Tanulható, tapasztalható és fejleszthető. Fejleszd az önértékelésed. Keresd meg az erősségeidet és a gyengeségeidet. Tedd tisztába magad előtt is a képességeidet és olyan területek nyílnak meg előtted, amikről azt sem tudod, hogy léteznek. 

 

4. Az élet minden területe

Szándékosan hagytam ezt a részt nyitottra. Minden téren változást idézhetsz elő önmagadban, ha elhiszed, hogy értékes, egyedüli és utánozhatatlan vagy. 

Van egy barátnőm, akinek mindig elmondom és most veled is megosztom.

Ne hidd azt, hogy amit nap mint nap véghezviszel, arra mindenki képes. Ne hidd azt, hogy ami tudást birtokolsz, az természetes. Ne hidd azt, hogy teljesen átlagos, az ahogy élsz. Minden napod és minden cselekedeted te vagy. Nagyon sok erősséged és olyan tulajdonságod van, ami nem mindennapos. Ami egyedi és megismételhetetlen. Ne nyomd el az erősségeidet. Irj egy listát minden létező jó tulajdonságodról, képességedről és erősségedről. A lehető, amit megtehetsz önmagadért, ha kiismered, hogy ki is vagy valójában.  

 

Amikor jól étkezel energikusabb vagy. Nem szükséges ebéd után a délutáni szieszta után ásítozni. Amikor jól eszel egészséges vagy. Nem frusztrálnak betegségek. Amikor jól eszel fogékonyabb az agyad és élesebb a gondolkodásod. Amikor jól eszel egy újabb sikerélmény ér és egy újabb okod lesz, hogy büszke legyél önmagadra. 

Találd meg a számodra helyes utat és ne feledd, a táplálkozásunk éltet. Az adja a létezésünk alapját. Az mindennek a kiindulópontja és a mozgatórugója.

 

motivacio.jpg

 

Ízorgia

 

B.

 

Szólj hozzá!

Pillanatok alatt elkészíthető, fehér liszt mentes tortilla a konyhámból!

2017. szeptember 02. 15:19 - Orlovácz Beatrix

tortilla1.jpg

 

Amit az én étkezésemről tudni kell, hogy nem vagyok vega, vegán és semmi egyéb. Mindössze évek alatt, a fogyásomat követően végig azon voltam, hogy kialakítsak magamnak egy életvitelt, ami valójában élhető. Amiben megvan a szénhidrát a fehérje és minden egyéb tápanyag szükséglet. 

Így sok év után elmondhatom, hogy jelenleg nem fogyasztok állati eredetű tejterméket. Nem eszem húst csak halat. Nem eszem továbbra sem fehér lisztet és cukrot. Kerülöm a finomított élelmiszereket. Sokan kérdezik, hogy miért. Egyet tudok mondani rá, most így érzem jól magam. Így érzem kereknek az életem. Számomra a táplálkozás kiemelkedő helyet foglal a fontossági ranglistán. 

Elhoztam nektek a legújabb receptemet. Egy tésztát. Egy olyan lehelet vékonyra nyújtható tésztát, ami nem tartalmaz tejterméket, tojást, cukrot, fehér lisztet, sütőport, élesztőt és semmi felesleges alapanyagot. Mellékíz és minden egyéb mentes. 

Van, hogy reggelire, de van, hogy ebédre készítem el. Töltelék függő. 

A tészta alapreceptje:

65 g. kölesliszt

13 g. útifűmaghéj

1 g. tápióka keményítő

5 g. cirokliszt

2 g. szódabikarbóna

1 g. citromsav

csipet só

2 ml. almaecet

120 ml. langyos víz

A száraz hozzávalókat egy keverőtálba mérjük és alaposan összekeverjük. A vizet és az almaecetet kimérjük és a száraz alapanyagokhoz adjuk. Egy keverőspatula segítségével alaposan összekeverjük és 6-8 percig állni hagyjuk. Amikor kellőképpen összeállt a tésztánk elfelezzük és 1-2 mm. vastagságúra nyújtjuk. 

Én egy tiszta konyhai munkalapon szoktam kinyújtani. Nem szükséges lisztezni a felületet, mert nem ragad és nem szakad. 

 

tortilla2.jpg

Amikor a tésztánk összeállt és megfeleztük, 2 azonos nagyságú kör formára nyújtottuk, magas hőfokon (nálam 9-es) egy serpenyőben minden zsiradék nélkül hirtelen kisütjük. 1-1 perc körülbelül egy-egy oldala. Serpenyő és tűzhely függő. 

Középen hosszanti irányban megtöltjük és mint egy borítékot összehajtjuk vagy szimplán az egyik oldalát megtöltjük és feltekerjük. 

 A töltelékek állandó jelleggel változnak, attól függően, hogy mit kívánok és amikor kinyitom a hűtőt, mit találok szemben önmagammal. 

Én hús nélkül, sült és nyers zöldségekkel,párolt lila káposztával, avokádóval és növényi füstölt sajttal töltöttem a napokban. 

Pirított csirkemellel, hallal vagy minden egyébbel megoldható, ízlés kérdése. 

 

tortilla3.jpg

Amennyiben van otthon tortilla sütő formánk a nyers tésztát ugyanúgy vékonyra nyújtjuk és belesimítjuk a formánkba. 200 fokos és légkeveréses sütőben 5-7 percig sütjük. 

Amikor kész megtöltjük. 

 

Vallom, hogy egy hosszútávon sikeres életmód alapja a változatosság.

Ami ennél is lényegesebb mostanság számomra, hogy jó érzéssel töltsön el minden egyes étkezésem. 

Pici, apró lépésekkel nagyon sokat tehetünk önmagunkért, az egészségünkért, a jó közérzetünkért és az alakunkért. 

 

Nálunk ez a mennyiség 2 főre elegendő napi minimum ötszöri étkezés esetén. 

 

Csodás hétvégét!

 

Ízorgia

 

B.

Szólj hozzá!

Diétás és alakbarát ízorgia!

2017. augusztus 23. 18:32 - Orlovácz Beatrix

paradicsmos2.jpg

Mint tudjátok egy ideje nem eszem állati eredetű tejterméket és a húsokat sem kívánom túlzottan, így a szerint alakítom az étkezéseimet. Könnyűnek tűnik ez annak, aki szénhidrátbarát táplálkozáson van. Nekem azonban, aki húsokon, zöldségeken és tejtermékeken diétáztam végig éveket nem volt egy egyszerű feladat. Kihívás volt mindent szempontból. Első körben le kellett győzzem a szénhidrátok felé táplált félelmem és meg kellett barátkozzak azzal a gondolattal, hogy a jó minőségű szénhidrátok a barátaim. Elmondhatom, hogy az a felismerés ért az utóbbi hónapokban, hogy az én szervezetem akkor működik csak igazán jól, ha növelem a szénhidrát fogyasztást és csökkentem az állati eredetű dolgokat. Így méltó mód hódolhatok a tésztafélék iránti szenvedélyemnek és a súlytartáson kívül számos előnyét élvezem.  Nagyszerű érzés.

Elhoztam nektek a mai ebédem receptjét, ami nagyszerűen helytállt még a párom körében is. Ami nálunk ritka, mert neki alap élet feltétele a hús.

paradicsmos.jpg

Először bemelegítjük a sütőnket 200 fokra, légkeverésre.

tetszőlege mennyiségű kápia és erős zöldpaprikát egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetünk és addig sütjük, még a külseje el nem kezd feketedni. Amikor megpuhul a paprika és a külseje sült lesz egy tál hideg vízbe rakjuk őket és hagyjuk egy pár percig hűlni. Egy mozdulattal lehúzzuk a héját és kicsumázzuk. Egy tálba fektetjük a parikákat. Sózzuk, borsozzuk és reszelt fokhagymával ízesítjük. Kis mennyiségű olívaolajjal meglocsoljuk és mehet a hűtőben. Minél tovább áll, annál jobban összeérnek az ízek. Én nagyobb mennyiséget szoktam készíteni egyszerre, mert sültekhez, halakhoz vagy jóformán bármihez passzol. 

A tészta:

100 g. kölesliszt

10 g. cirokliszt

15 g. útifűmaghéj

4 g. bambusz rost liszt

2 g. tápiókakeményítő 

4 g. szódabikarbóna

1 g. citromsav

2 g. eritrit

1/2 teáskanál só

150 ml. langyos víz

4 ml. almaecet

A száraz hozzávalókat egy tálba öntjük. Alaposan összekeverjük. Hozzáadjuk a folyadékokat (víz, almaecet) és egy tésztát "gyúrunk" belőle. Én kézzel szoktam elkeverni mindaddig, még egy lágy tésztát nem kapunk belőle. Hagyjuk állni 8-10 percig. 

Közben elkészítjük a ragunkat.

Hozzávalók:

6-8 közepes méretű csiperkegomba

1 közepes fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

10 szem olívabogyó felszeletelve

3 dl. házi paradicsomszósz

1 teáskanál csicseriborsó liszt

só, bors, oregánó, bazsalikom, 1 teáskanál eritrit

A hagymát és a gombát felszeleteljük vékony szeletekre. Egy serpenyőbe kevés kókusz vagy olívaolajon elkezdjük dinsztelni. Fűszerezzük. Ráreszeljük a fokhagymát és addig pirítjuk még az összes folyadék elpárolog róla. Felöntjük a paradicsomlevünkkel és hozzáadjuk az eritritet. Összeforraljuk és a tetejére hintjük a csicseriborsó lisztet. Amikor besűrűsödött és kellőképpen összeforraltuk kész is vagyunk. 

Amikor letelt a tészta pihenőideje 4 vagy 8 egyenlő részre vágjuk. Én  8 kisebb tésztát sütöttem. Ízlés és serpenyőméret kérdése. Hajszálvékonyra kinyújtjuk. Nem szakad. Bátran szabad vékonyra nyújtani. Egy serpenyőben 1 csepp olívaolajat felforrósítunk és belehelyezzük a kör alakú tésztánkat. Pillanatok alatt kész az egyik oldala. Egy villa segítségével megfordítjuk és hirtelen megsütjük a másik oldalát is. Nem ragad akkor sem a serpenyőbe, ha nem teszünk alá zsiradékot. 

 

Amikor mindennel készen voltam megtöltöttem a tésztát és a tetejére füstölt növényi sajtot reszeltem. 

 

paradicsmos4_masolata.jpg

 

Fantasztikus ízvilág és maximum 45 perc alatt. 

Figyelj a részletekre és megkönnyíted a dolgod. Első körben mindenképpen a paprikát készítsd el, mert az sült a legtovább és annak kell hűlnie. A második lépés legyen a tészta összeállítása, még pihen el tudod készíteni a ragu hozzávalóit. Mindeközben fől a ragunk kinyújtod a tésztát és pillanatok alatt megsütöd. Megtöltöd és jó étvágyat!

 

Ízorgia

 

B.

 

Szólj hozzá!